Kiváló nevelő volt: a nemes családok leányai rajongtak érte, de ő mégis inkább a szegényebbekhez vonzódott. Costa Ricában kiváló kapcsolatai révén rendkívüli intézményeket alapított, többek között 36 oratóriumot és otthonokat a szegényeknek. Mindent a Szűzanya oltalmába ajánlott. 1977-ben szíve felmondta a szolgálatot. Costa Rica díszpolgárává nevezte ki, temetésekor a nemzet halottjaként tisztelték.
Maria Romero Meneses 1902. január 13-án született Granadában, Nicaraguában, jómódú nyolcgyermekes polgári családban. Édesapja, aki miniszter a republikánus kormányban, meglehetősen nagylelkű volt a nélkülözők felé. Maria már kislánykorában megtanulta, mit jelent konkrét karitász tevékenységet folytatni, nehézségek közepette is.
Családja nagy dolgokat álmodott róla: festeni tanult, zongorázott és hegedült. Tizenkét éves korában, alighogy belépett a Segítő Szűz Mária Leányainak Kollégiumába, erős reumatikus láz döntötte ágynak és hat hónapig teljesen lebénította. A szenvedést "Isten ajándékának" nevezte, csodálatos gyógyulását a Segítő Szűz Máriának tulajdonította, akihez folyamatosan imádkozott. Osztálytársának, aki meglátogatta, azt mondta: - Biztos vagyok benne, hogy a Segítő Szűz meggyógyít engem - és valóban, néhány nap múlva egészségesen tért vissza az iskolapadba, mintha a hosszú betegség soha nem is lett volna.
Már ekkor megszületett benne a szalézi hivatás. Úgy látszott, Don Bosco karizmáját pontosan az ő számára találták ki. 1915-ben eldöntötte, hogy belép a rendbe, de ezt csak 1920-ban, tizennyolc éves korában tehette meg. Lelkivezetője, Emilio Bottari ezt mondta neki: "Még a legnehezebb pillanatokban is, amikor érezni fogod a tövisek okozta sebeket, légy hűséges a hivatásodhoz." Novíciaként zenét és rajzot tanít és a hétvégi oratóriumban dolgozik, ahol először találkozik számára megfogható módon a kislányok szegénységével. Miután örökfogadalmat tett 1929-ben, San José di Costa Ricába küldték, ami második otthonává vált. Feladata a jómódú fiatal lányok tanítása a kollégiumában zenére, művészetekre. Ő azonban elsősorban a „szegény és elhagyott gyermekeket” kereste, akárcsak Don Bosco. Legjobb tanítványait kiválasztotta és létrehozott egy csoportot, és "Las misioneritas"-nak nevezte őket. Elmentek a szegények kunyhóiba, segítettek takarítani, élelmiszereket és ruhákat vittek, amelyeket Maria nővér gyűjtött össze, és hittant tanítottak.
Ezután kezdődött a hétvégi oratóriumok létrehozása a legszegényebb gyermekek számára: ebből harminchatot alapított! A Segítő Szűz Mária, akit Királynőjének hívott, sok segítséget adott neki, amelyekkel támogatta műveit. Szakorvosok önkéntes munkájának köszönhetően életre hívott egy általános orvosi rendelőt, hogy biztosítsa az orvosi- és gyógyszerészellátást. A várakozási idő kihasználására az előtérben különböző szobák álltak rendelkezésre a hittan- és az írás-olvasás tanulásához, és egy kápolna is az imádkozáshoz.
A hajléktalan családoknak „igazi” kis házakat építtetett, "le ciudadelas de María Auxiliadora": ez egy olyan tevékenység, amely mind a mai napig folyik az Asayne-i világi Egyesület segítségével (Asociación Ayuda a los Necesitados). San José központjában építtetett egy templomot, hogy hirdesse a szaléziak ragaszkodását a Segítő Szűzhöz. Hitével, és az ügynek megnyert jószándékú emberek segítségével nagy dolgokat vitt véghez. Don Boscóhoz és
Mazzarello anyához hasonlóan ő is szemlélődő volt a cselekvésben. Istennel való szoros kapcsolata keresett lelki tanácsadóvá tette. Minden nap hosszú órákat töltött magánbeszélgetésekkel, lelki tanácsadással. Gazdag lelki életéről tanúskodó „Escritos Espirituales” című írásait több kötetben adták ki.
Idős korában Leonba küldték pihenni. Ekkor már abbahagyta a rendszeres tanítást, de a katekézist nem. 1977. július 7-én halt meg infarktusban. A Costa Rica-i kormány nemzetük tiszteletbeli állampolgárává fogadta. Földi maradványai San José de Costa Ricában találhatóak. olyan, általa alapított nagy művek mellett, mint a „Casa de la Virgen” és az „Obra social”.
Tiszteletre méltóvá nyilvánítják 2000. december 18-án, boldoggá avatja 2002. április 14-en II. János Pál Pápa
Dal Covolo- Mocci: Szentek a szalézi családban